12. fejezet - Az együtt töltött idő

Bogi

Az elmúlt két hét gyorsan eltelt, noha voltak olyan napok, amikor kissé nehezek voltak. Itt leginkább a Gergővel és Andreával tartott óráimra gondolok. Gergő nincs jól, és ez látszik is rajta. Sajnálom, ugyanakkor nem tehetek semmit az érdekében. A legjobb az lenne számára, ha elfelejtene. Idővel sikerülhet is neki, ha ő maga úgy szeretné. Megtehetném, hogy elmondom neki, de félnék kettesben maradni vele. Na nem azért, mert tennék vele bármit is, amit korábban tettünk. Inkább azért, mert ő cselekedne. Akárhányszor ránéztem, észrevettem a tekintetében az érzéseit. Még mindig szeret, és ez baj.

Tominak elmondtam, hogy mi történt a szertárban aznap délután. Ugyan nem mondott semmit, de tudom, hogy ha ott lett volna, másképp alakulnak a dolgok. Viszont ami megtörtént, azon változtatni nem lehet. És mivel ő mellettem van, nem is akarom, hogy bármi megváltozzon. Mindig itt van, ha szükségem van rá. Éppen ezért, szeretnék én is jelen lenni. A támasza akarok lenni, ha úgy érzi, az kell neki. Azonban, a szünet idejében semmi negatív érzésre sem akarok gondolni. Egyedül talán csak a tanulás lesz a kivétel, de az ráér akkor, ha visszamentünk.

Ahogy teltek az eddigi napok, úgy ismertem meg Tomit egyre jobban. Nem kellett kérdezősködnöm, magától mesélt. Tatabányán lakik, de egyedül. A szülei támogatják, akik a fővárosban élnek, mert a munkájuk oda kényszeríti őket. Mindketten orvosok, azon belül is sebészek. Az egészben az a legjobb, hogy alig várják a velem való találkozást, ugyanis Tomi mesélt rólam nekik. Ezt pedig vissza mondta nekem, azonban nem tehetek róla, de ha erre gondolok, mindig elkap az izgatottság.

Bálint néha nála alszik, amikor rosszabb napjai vannak, de a lakás teljesen az övé. Messze nem olyan, mint a kollégium. Szabadabban mozoghat, azt tehet, amit szeretne, a szülei pedig ott vannak mögötte. Nem cserélnék vele, sokkal szívesebben tennék mást, de nem olyan régóta vagyunk együtt, így felesleges gondolkodnom olyan történésekről, amik egyelőre meg sem történhetnek.

Ha már szóba jött az otthon, hamarosan megérkezünk a szüleim, és az én házamba. Jó érzés itt lenni, de még jobb, hogy két, számomra fontos személyt, el tudtam hozni magammal. Laura mostanában elég sokat lógott egy végzős sráccal, aki elhívta karácsonyra egy buliba, így nem lesz velünk végig. Sajnálom, de ha jól érzi majd magát, akkor nem lesz gond. Örülnék annak, ha találna valakit, aki szeretni fogja, és akit ő is szerethet viszont.

– Itt is vagyunk! – mondom egy nagyobb mosolyt elengedve arcomon. – Egy kertes ház, pont az út mellett, de szemben van az Öreg-tó. Viszonylag csendes hely, de szeretek itt élni, és örülök, hogy ti is a részesei lehettek!

Két emeletes, L alakú, nem túl nagy épület, melynek fala barack színű, a cserép fekete. Van egy kémény is, bár az csak díszlet. Apa mondja mindig ezt. Az ablakok nagyok, és az előző évben lettek cserélve. Van egy erkély is, ami a szobámból vezet ki. A kilátás nagyon jó. Ilyenkor jövök rá, hogy mennyire tud hiányozni.

A fehér bejárati ajtó kitárul, majd anya lép ki. Egy kék kardigánt kapott magára, ami alatt biztosan egy elegáns ruhát bújtat. Kosztüm, vagy ilyesmi. Ha vendég jön, mindig kicsípi magát. De ez akkor is igaz, ha megy valahova. Sokan mondják, hogy rá hasonlítok, azonban neki hosszabb a haja, és sokszor tűzi fel kontyba. Amolyan, ízléses kontyba.

Elém lép, átölel, amit viszonzok; mikor elenged, megnézi a vendégeimet. Üdvözli Laurát, Tomit kicsit tovább figyeli, végül megjelenik szája sarkában egy mosoly. Azt hiszem, rájött, hogy miért hoztam őt is magammal.

– Gyertek be! – szólal meg végre. – Öltözzetek le az előszobában!

Mindegyikünk belép a házba, én maradva a végére. Amikor csukódik az ajtó, apa is megjelenik. Öltönyben. Te jó ég. Túlzásba viszik, de biztosan tudják ők is. Meg sem tudok szabadulni a kabátomtól, máris széttárja kezeit, hogy magához öleljen.

– Úgy hiányoztál! – Megsimogatja hátam. – Mutasd be a barátaidat.

– Drágám! – szól rá anya, kissé rosszallóan. – Hadd öltözzenek le, utána ráérünk megismerkedni.

– Ó, valóban! – neveti el magát. – Akkor gyerünk, vegyétek le a felesleges göncöket! Aztán mindenki a nappaliba!

Mindhárman a barna bőrkanapén foglalunk helyet, ami a helyiség közepén van. Én kerülök középre. Laura törökülésben helyezkedik el, amíg én összekulcsolom a kezem Tomiéval. Egy pillanatra egymásra is tekintünk. A szüleim miatt csak kicsit vagyok zavarban. Eldöntötték, hogy nem szólnak bele abba, ha valakivel összejövök. Gergő esetében semmi esetre sem hallgattak volna. Elleneznék, talán már nem is járhatnék oda. Azonban nem Gergő az, aki itt van.

– Meséljetek, hogy megy az iskola? – érdeklődik apa, miközben néha minket méreget. – A nagybátyád biztosan örülne neked. De – krákog egyet –, sajnos elutazott. Így hát… – igazítja meg nyakkendőjét, miközben ismét fura hangot hallat – Szóval… Szóval ez sajnálatos!

– Oké… – elnevetem magam. – Olyan átlátszó vagy! Először is, ő Molnár Laura – mutatok barátnőmre –, akivel osztozom a kollégiumi szobámon. Ő pedig – nézek Tomira –, a fiú, akit… Akit szeretek. És nem pont így akartam elmondani.

Amilyen tekintettel néz rám… Ó, Istenem. Úgy megcsókolnám, de itt és most nem lehet. Velem ellentétben, ő nem fogja vissza magát; a fülemhez hajol. “Én is szeretlek”! Homlokomra puszil, én pedig itt dobom sutba az iménti visszafogottságom. Lágyan érek arcához, közelebb húzom magamhoz, ajkunk pedig összeér. Egy pillanatra megérzem nyelvét is, amitől kellemes érzés fut végig gerincemen. Ha nem lenne itt senki…

Az elmúlt egy hétben a fantáziám igazán elkalandozott. Amikor pedig csókra kerül a sor, nem szívesen állok meg csak ennyinél. Biztos vagyok benne, hogy ezt ő is érzi. Másképp is viselkedik, amikor intim helyzetbe kerülünk. Ebben a pillanatban viszont nem tehetek semmit, ami nem tartozik a családomra. Éppen ezért kúszom arrébb.

– Csak én vagyok éhes?

Laura váratlanul tesz fel egy mentő kérdést. Pont jókor, mert furcsa lett a légkör. Lehetséges, hogy a szüleimnek most mutattam meg az egyik új arcomat.

– Jó, hogy mondod, gyertek akkor enni – csapja össze tenyerét anya. – Készültem ám.

Anya szeret vásárolni, így egy csajos délutánt akart tartani. Azt mondta, hogy a fiúk el lesznek egymás között, de nem tudom, hogy Tomi hogy fogadja majd apa szavait. Nem fogja sértegetni, sem megbántani, csupán érdeklődik. Azért ilyen hamar a mélyvízbe dobni…

– Ne aggódj! – lép mellém anya, miközben egy szoknyát tart a kezében. – Apád izgult, hogy ki az a két ember, akiket elhozol. Tegnap este alig akart elaludni – forgatja meg szemeit. – De lefárasztottam. Hidd el nekem, hogy kedvelni fogja azt a fiút. – Rám emeli tekintetét. – Nagyon csinos!

Biztos vagyok benne, hogy vörös lett az arcom. Nem engem dicsér, mégis jól esik, hogy ezt mondja. Sokat jelent ez nekem. Tekintetemmel Laura után kutatok, aki a cipőknél van, mellette a fehérneműk találhatóak meg. Mindez pusztán pár lépésre kettőnktől. Egy próbababán pedig egy elképesztő darab feszít. El sem hiszem, hogy egy ilyet csak úgy kitesznek. Piros színű, csipkés, alig takar, T formájú. Ami nem látszana, az a köldököm, a mellbimbóim, vagyis az utóbbi csak tipp.

– Jesszusom – takarom el arcom.

– Ó, igazán szexi! – Anya tekintete ugyanoda terelődik. – Ebben biztosan felfalna.

– Ne már! – nézek rá durcás tekintettel.

Ezt mondom, de… igaza lehet. Túl csábító, túlságosan tetszik.

– A lába között van egy rés… Csak mondom! – száll be Laura is. – Szerintem vedd meg!
– Támogatom az ötletet!

Olyan meleg lett itt… Anya és Laura meg pacsiznak egyet. Elárultak, én meg felgyulladok. De… Szemem újra megtalálja azt a valamit. Vajon tényleg tetszenék neki?

A különleges darabot elteszem a szobám szekrényének mélyére. Nem tudom elképzelni magam benne, de ha Tomi meglát így, esélye sem lesz semmire, mert összeesek, ugyanis a szívem tuti, hogy kiszáll belőlem. Ugyanakkor, fel szeretném venni. Akarom, hogy lásson benne, hogy megérintsen.

Mikor lettem ennyire szerelmes belé? Amióta együtt vagyunk, másra sem tudok gondolni, csak rá. Ha Gergőt meglátom, sajnálatot érzek, de amit egykor kiváltott belőlem, abból semmi sem maradt. Képes egy ember kiszeretni valakiből, ilyen rövid idő alatt? Vagy Tomi kellett hozzá? Igazából nem is számít ez. A lényeg az, hogy nem érzek iránta semmit. A baj az, hogy ő még szeret. De talán egy napon elfelejt majd. Ebben bízom.

Lemegyek a konyhába, mert mindenki ott van. Egy pillanatra megállok a lépcsőn. Lassan vacsoraidő. Anya segít apának, aki beszélget Tomival. Amíg távol voltunk, összemelegedtek. Kedveli, és reméli, hogy hosszú ideig együtt leszünk. Eleinte tartott tőle, most pedig…

Őszinte mosoly jelenik meg arcomon, közben leülök a lépcső alsó fokára. Laura észrevesz, így ide jön, hogy helyet foglaljon mellettem.

– Igazán szerencsés vagy! – lök egyet vállamon. – Annak idején támogattalak volna Gergővel, tényleg, de elnézve téged, most ragyogsz! És ez jobban tetszik! – Fejét a vállamra hajtja. – Talán szörnyű vége lett volna annak, ha együtt maradsz vele. Illetve – karol belém –, lehet, hogy a matek tanárnőnket Isten küldte aznap a szertárba.

– Mindketten tisztában voltunk azzal, hogy amit tettünk, az helytelen volt. Tudom, hogy ő még mindig úgy érez. Látom rajta. Segítenék neki, de túl kockázatos lenne kettesben maradni vele.

– Azt tedd hozzá, hogy Andrea mindig a nyomában van! – neveti el magát.

– Jobb is így!

Egy kis csend áll be közénk, csupán a konyhában lévő személyek beszélgetnek. A helyzetünkön nem változtatunk. Nem akarok Gergőről beszélni többet. Ideje lenne végleg lezárni. És így is fogok tenni.

– Szerinted mikor vegyem fel azt a piros csodát? – kérdezem váratlanul.

Felemeli a fejét, a vigyorát nem is leplezi. A konyhára pillant, aztán vissza rám.

– Alig várod, hogy vele legyél, rá van írva az arcodra! Mindenképpen ma!

– Ma? De… Úgy terveztem, hogy veled alszom a szobámban. Anyával is így beszéltem meg.

– Bogi! – néz rám durcásan. – Ne hezitálj, tedd meg!

Tekintetem rá irányul, pont ebben a pillanatban néz ide. Melegem van, a szívem hevesen kalapál, és csak hab a tortára a mosolya, amit felém küld. Csak tegyem meg…

– Elmegyek fürödni! – közlöm hirtelen. – Nem bírnék enni most, szóval…

– Nyugi! Csak készülj el, légy illatos, és finom is! – kacag fel jóízűen.

Komolyan, ez a lány! Felállok, aztán gyors léptekkel megyek a szobámba. A szükséges dolgokkal zárom magamra a fürdőszoba ajtaját.

Tetőtől talpig áztatom magam a forró vízben, a helyiségben nagy lett a gőz, így kissé melegem is van. Általában ezt csinálom, szóval bajom nem lesz. Túl izgatott vagyok, képes leszek megtenni? Persze akarom, hiszen napok óta ezen gondolkodom. De pont itt, mikor a szüleim itthon vannak? Azt sem tudom, hogy mennyire leszek hangos. Most szívesen süllyednék bele a vízbe, de jobb, ha tényleg kezdek magammal valamit.

A telefonom szerint fél kilenc. Milyen hamar este lett. Hallom a hangjukat lentről. Nevetnek. Vajon a szüleim tudják, hogy mire is készülök? Nem ostobák, úgyis rájönnek; plusz anya látta is “azt”. Túlzottan izgulok ahhoz, hogy gondolkodni tudjak.

Így csak készülődöm. Kezdésként kiszállok a kádból, kihúzom a dugaszt, amit a kád szélére helyezek el. Egy törölközővel megtörlöm magam mindenhol, de bőröm nyirkos marad, köszönhetően a gőznek, ami itt van. Ha kinyitnám kicsit az ajtót, akkor enyhülne, de semmi esetre sem teszem ezt. A hajam köré tekerem a törölközőt, utána egy másikat a mosdóra helyezek. A kis táskára nézek, amiben “az” van. Belenyúlok és kiveszem. Tapintásra kellemes, az egész csipkés, más anyag nincs rajta. Mindössze csak bele kell bújnom.

A testemre tapad, a bábuval ellentétben, kevesebb részt takar rajtam. A köldököm tényleg nem látszik, azonban a mellem felső része kilóg, valamint ott szorít is kicsit, de nem okoz fájdalmat. A fenekem teljesen látható, akárcsak a hátam; a lábam között pedig tényleg nem fed semmi. Egyszerre reszketek a félelemtől, és az izgalomtól. Ez lesz számomra az első, hogy így mutatkozom valaki előtt. De továbbra is akarom, talán most jobban, mint eddig. Lehúzom a törölközőt a hajamról, ami nedvesen omlik vállamra. Nem törlöm meg, így pár csepp víz folyik le hátamon, amíg az anyag engedi. Sosem éreztem még ilyesfajta izgalmat. De ha arra gondolok, hogy fog majd rám nézni, a combjaim között bizsergést érzek. Hajamba túrok, kissé megrázom, ami miatt vizes leszek. Most már elől is. Mellkasom lassan mozog fel és le. Jobb lenne, ha igyekeznék.

Valaki hirtelen kopog az ajtón, amire megugrom. Csak Laura az. Nem várja meg, míg beengedem, benyit, aztán gyorsan bezárja maga mögött, hátát neki vetve a fehér mintás fának. Végignéz rajtam, és füttyent egyet. Nem kicsit jövök zavarba.

– Elképesztően szexi vagy, Bogi! Te jó ég! – megragadja egyik kezem, hogy körbe fordítson. – És a feneked tisztán látszik! Nem semmi egy cucc ez! Ha Tomi ezt meglátja, azonnal dél lesz!

– Hallgass már! – Bár pironkodom, mégis elnevetem magam.
– Egyébként – vizslatja a körmeit –, rávettem a szüleidet arra, hogy vigyenek el a városba. Nem ismerem – sejtelmesen néz rám –, szóval…

– Van egy cukrászda, ami tízig nyitva van.

– Tudom, mondták ők is. Azért jöttem, hogy szóljak, na meg azért is, hogy megnézzelek. – Kezét vállamra teszi. – Érezd jól magad, ne gondolj semmire és senkire! Bőven lesz időtök, élvezzétek ki, szó szerint is!

Mielőtt bármit is mondhatnék, lágyan csap fenekemre, aztán magamra maradok. Nem lesznek itthon. Ettől csak még feszültebb leszek.

A hajam nagyjából száraz, kissé igazítok rajta. Enyhén eltakarja a szemem. A kontaktlencsét betettem már, így jól látok mindent, amit majd látnom kell. A szüleim és Laura pár perce mentek el. Anya nyitott még be, hogy közölje, Tomi is fürdött; valamint extrém csinos vagyok, és érezzem jól magam. Veszek egy mély levegőt. Ideje lenne kimenni innen. A szobámban vár. Úgy terveztem, hogy egy törölközőt tekerek magam köré, de mivel nincsenek itt, így felesleges lenne. Az ajtóhoz lépek, a kilincsre teszem a kezem, lassan nyomom le, aztán kitárom.

A szívem őrülten zakatol, mégis képes vagyok arra, hogy benyissak a szobámba. Nem sok fényünk lesz, de hangulatossá teszi majd az estét. Milyen jó, hogy régen olyan lámpát kértem, aminek a fénye állítható. Lassú léptekkel megyek elé. Nadrág van rajta, de felsőtestét nem takarja semmi. Kissé izmos, talán a korához méltóan. De az is lehet, hogy nem. Basszus… Annyira vágyom rá, hogy nem tudom, mit is tegyek.

Előtte állok meg. Keze derekamra csúszik, fel pillant rám. Tekintete lángol, tényleg olyan, mintha felfalna. Közelebb húz magához, lassan áll fel, közben nyelvét végighúzza testemen, egészen nyakamig, ahol végül belecsókol. Még a falatnyi anyagon is végig siklott, kicsit sem zavartatva magát. Ettől nem csak megborzongok, fel is sóhajtok. Helyet cserélünk, azonban nem egymással szemben állunk, háttal vagyok neki. Hajamhoz ér, amit kicsit félrehúz, hogy nyakamhoz férjen. Enyhén megdöntöm fejem. Amikor ajka a bőrömhöz ér, ismét megborzongok. Fülledt a levegő a szobámban, olyan tisztán kivehető a feszült helyzet. Miért érzem úgy, mintha mindez csak álom lenne?

Kezét most arra használja, hogy lenyomjon az ágyra, de fenékkel felfelé. A lepedőbe markolok, fejemet az ágyra teszem, miközben próbálok a légzésemre figyelni. Kínzó lassúsággal simítja végig szabadon lévő hátsómat. Olyan puhák az ujjai, finoman ér hozzám, mégis, szinte elvesztem a fejem. Váratlanul ér, hogy gyengéden harap meg. Egy pillanatra elnevetem magam, de felnyögök, amikor lábam között érint meg. Nem látom, hogy mit csinál, de nagyjából érzékelem, hogy feláll. Aztán megérzem, hogy fenekemre ül. Lehajol, hogy fülembe suttogjon.

– Gyönyörű vagy! Nehéz lesz visszafognom magam!

Ajj, Tomi. Bármit is tervez velem, biztos vagyok benne, hogy nem felejtem el.

– Fordulj meg! – kérlel suttogva.

Eleget teszek kérésének. Miután feláll, leveszi magáról a felesleges ruhákat, aztán feltérdel az ágyra, hogy felém kerekedjen. Teljesen meztelen, te jó ég! Óvatosan nehezedik rám, testének alsó részével. Talán azért, mert így éreztetni szeretné, hatással vagyok rá. Hogy fokozzam, felhúzom lábamat, de hamar rá kell jönnöm, ezzel csak jobban érzem őt. Ajkamba harapok. A mellkasom kicsit gyorsabban emelkedik és süllyed. Lejjebb hajol, kezeivel a fejem mellett támaszkodik, közben mohón tapad számra, nyelvét sem rest használni. Hajába túrok, ő lejjebb ereszkedik, aztán váratlanul mozdítja meg csípőjét. Emiatt belenyögök csókunkba. Olyan forrónak érzem a testem. Ha egy jégkockát tennének bárhova, azonnal folyékonnyá válna. Eltávolodik, vagyis, csak a csóknak vet véget. Homlokunkat összeérinti. Hallom, hogy vesz egy mély levegőt.

– Kurvára gyönyörű vagy, eszméletlenül kívánlak, ezt biztos érzed! De gyengéd leszek, ígérem!

Csak arra vagyok képes, hogy bólintsak kettőt. Eleresztem haját, hogy kezem a mellkasára tegyem. Tenyerem végigsimít felsőtestén, elindulva nyakától, egészen a szívéig, ami ütemesen dobol benne. Az övé is gyors. Hihetetlen, hogy most még ez is képes feltüzelni. Újabb csókra invitál, egyik kezével pedig lábam közé nyúl, lágyan simogatva ott. Akárhogyis telik el ez az esténk, örülök, hogy hallgattam anyára és Laurára.

Álmos szemekkel gyönyörködöm arcában, míg ő alszik. Szívesen érnék hozzá, de nem akarom felkelteni. Az imént takartam be magunkat, akkor is mocorgott kicsit, de nem kelt fel. Persze a mosolyt, mely arcán jelent meg egy pillanatra, észrevettem. Az első alkalom fájt kissé, de amilyen óvatos volt, nem okozott problémát. A másodikat nagyon élveztem. Mindkét alkalommal elkényeztetett; vigyázott rám. El sem hiszem, hogy megtettük, ugyanakkor örülök neki. A szüleim és Laura pont akkor értek haza, amikor végeztünk. Mintha tudták volna, mikorra is kell beesniük. Persze nem jöttek fel, hogy benyissanak. Nem mintha örültem volna ennek.

Lassan ideje lenne aludnom, de olyan jó őt figyelni. Ennek ellenére lehunyom a szemem.

Mikor kinyitom újra, világos van, majd ráeszmélek, hogy vállamra kapok néhány apró csókot. Elégedetten sóhajtok fel. Háttal vagyok neki, így közelebb kúszik. Fenekemet ágyékához nyomom és konstallálom, hogy először is, nincs rajta semmi, másodszor pedig, hogy aktív állapotban van. Felé fordulok, ő fölém kerül, amire úgy reagálok, hogy széttárom a lábam. Nem fogom számolni, de ez lesz a harmadik.

Felöltözve, de kézenfogva megyünk le a konyhába, ahonnan isteni illatok jönnek. Megtudtam, hogy Tomi igazán romantikus lelkületű. De a rózsákból rá jöhettem volna.

– Jó reggelt, fiatalok! – köszön anya, és vidámságát le sem tagadhatná. – Hoztunk nektek sütit, amik bent vannak a hűtőben, de csakis reggeli után!

– Persze! Csak akkor esszük meg! – válaszolom, és azt hiszem, én sem rejthetem el a boldogságomat.

Helyet foglalunk az asztalnál. Néhány perc múlva a hiányzó személyek is megérkeznek. A reggeli pedig úgy telik el, hogy nevetünk, amikor kell, lelkesen mesélünk, és persze az étel is fogy. Aminek nagyon örülök, hogy Tomit hamar megkedvelték. Laurát pedig bármikor szívesen látják. De ez persze a barátomra is igaz. Remélem, a következő lépés az lesz, hogy én mehetek fel hozzá. Hogy mit teszünk ott, azt szerintem jól tudom. Azért csinálunk majd mást is.