Mindig is szerettem a madarak lágy csicsergésére felkelni. Azonban arra sosem vágytam, hogy a fejem lüktető érzést adjon a fájdalom miatt. Az előző este túl sokat ittam, és nem is sokra emlékszem. Tudom, hogy házibuliba jöttem, egyedül. Viszont azt nem tudom, hogy mi is történt azután, hogy láttam egy párt smárolni a toaletten. Kiesett minden. A hátamra fordulok, de most minden mozdulat kellemetlen. Az anyag sikamlós hangja is irritáló számomra, amit csak mozgolódásom miatt hallani. Kezeimet a homlokomra helyezem, mintha ezzel tompíthatnám a fájdalmat. Semmi haszna, az erős szédülésről nem is beszélve. Soha nem ittam még ennyit, de biztos vagyok benne, hogy nem is fogok. Bízom abban, hogy a májam nem fog haragudni rám, és remélem, hogy a hányinger, csak inger marad. Lassan ülök fel, miközben kezeimet az ölembe helyezem, de hibának vélem ezt a cselekedetemet, ugyanis szörnyű forgásba kezd a szoba. Lehunyom szemem, hátha ér ez bármit is. Halk nyöszörgést hallatok, majd sóhajtok. Lehúzom a takarót magamról. Lábaimat a padlóra teszem, melynek hűvössége miatt kiráz a hideg. Az ágyon támaszkodva próbálom egyensúlyomat megtartani. Körbenézek, miután szemeimet kinyitom. Világos van, de fogalmam sincs, mennyi lehet az idő. Félve nézek az egyik oldalra, ahol egy ruhakupacot veszek észre először. Ismerős a vörös ruha. Az volt rajtam tegnap. Vékony pántos, testhez simulós, amiben jól látszanak a vonalaim. De, ha az a földön van, akkor mi van rajtam? Lábaim úgy döntenek, hogy oda kell mennem, de meghallom, hogy valaki a fürdőszobában van. A csobogó víz hangja üti meg füleimet. Tudom jól, hogy kinek a házában vagyok, és azt is tudom, hogy nem lenne szabad itt lennem. Ha lenne elég erőm, most azonnal elmennék, de… szükségem van egy alapos mosakodásra. Gondolkodóba kellene esnem. Kockáztassak, és bemenjek, vagy szenvedve hívjak egy taxit és inkább a saját lakásomban élesszem újjá magam? Felmordulok. Az ajtóhoz megyek, miközben talpaim csattognak a padlón. A kilincsre szorítom a bal kezem, lefelé nyomom, kitárom az ajtót, hogy aztán saját magammal nézzek szembe. Hatalmas tükör van ezen a helyen, ami szélességében faltól-falig ér, míg hosszúsága egy méter. Legalábbis gondolom, hogy annyi. Három mosdókagyló, egy márványmintás faburkolatban. Alatta három ajtó, ahol gondolom a fürdőbe való dolgokat tárolják. Sosem nyitottam ki egyiket sem. Nem itt élek, így nincs jogom kutakodni, na meg, nem is terveztem. A zuhanykabin felé fordulok, nem csak tekintetemmel, testemmel is. Mindössze egy fehér ing takar el, ami szerencsére van elég hosszú, hogy ne mutassa meg, amit nem akarnék, hogy bárki is lássa. Főleg nem az a férfi, aki a legjobb barátnőm exe. Este úgy jöttem ide, hogy mindennek tudatában voltam. Ők már szakítottak fél éve, szóval nem kellene, hogy bűntudatom legyen. Viszont, sajnos azt érzem. Elhúzza a tolóajtót, a víz viszont csöpög továbbra is, egyenesen a hátára. Nem lepődik meg, mikor meglát, inkább egy elégedett vigyort ereszt el. Kétségbeesetten nézek mogyoróbarna szemeibe. Teljesen meztelen. Persze, ki az, aki ruhában tusol? Kezeit összefonja mellkasa előtt, tekintetében csillogást vélek felfedezni. – Mindjárt lelépek, ne aggódj! – Szándékosan nem nézek abba az irányba. Nem értheti félre. Nincsenek hátsó szándékaim. – Bocsánat, hogy itt aludtam! Bár fáj a fejem, de majd otthon veszek be gyógyszert. – Ha zavarban vagyok, jellemző rám, hogy fecsegek. De ki ne lenne az, ha ilyen jóképű férfi áll vele szemben? Ő pontosan az a kinézetű alak, aki mindenkinek tetszik. Nem tagadhatom le, hogy nekem is. – Nem űzlek el, ne izgulj már ennyire! – Elfordítom tekintetem. Lépteit hallva rájövök, hogy egyre közelebb ér hozzám, emiatt pedig hátrálok, de csak addig megy ez, míg el nem érek a mosdók márványlapjáig. Kezeimmel megtámaszkodom, és bár nem akarok, de szemkontaktust kezdeményezek vele. Elakad a lélegzetem, amikor túl közel kerül hozzám. Kezeit az enyémre helyezi, kissé lehajol, így tökéletesen egy síkban van a tekintetünk. Forróság kúszik arcomba, ajkaim szétnyílnak. – Gondolom most szédülsz, fáj a fejed. Ez a másnaposság pokoli tud lenni. Tudom, mert nekem is volt benne részem. – Akartam volna bólintani, de nem kaptam rá lehetőséget. Mindketten huszonöt évesek vagyunk, szinglik és ki tudja, talán magányosak is. – Ha benne vagy, enyhíthetném a kellemetlen érzéseket. – Mégis hogyan? – érdeklődve figyelem. A fejem továbbra is kínoz, és a szédülés is tart még. Milyen orvossága van egy ilyen helyzetre? – Gyere a zuhany alá! – Eltávolodik, ami miatt rájövök, hogy eddig élvezhettem a belőle áradó, kellemes melegséget, azonban most hideg lett. Fázom, a testem libabőrös, és komolyan arra gondolok, hogy történni fog valami. Nem vagyok már tini, egyértelmű, hogy fog történni valami. Fenekét bámulom, amik igen formásak. Kerek, szépen ívelt, olyan, amibe szívesen markolnék bele. A rajtam lévő ing legfelső gombjához érek, de nem azzal a szándékkal, hogy kigomboljam. Azt tegye meg ő. Amint belép, a víz azonnal nedvessé teszi bőrének egy részét. A vízcseppek sorban folynak le rajta, egészen a lábfejéig, ahonnan elköszönnek, hogy a lefolyóba vessék magukat. Megfordul, tekintetétől megremeg a szívem, pedig nem lenne szabad. Hogyan néznének rám, ha megtudnák, hogy a legjobb barátnőm egykori szerelmével fekszem össze? Nem kellene ezzel törődnöm, főleg, ha nem tudja meg senki. Jobb kezét felemeli, és arra vár, hogy megérintsem. Izmos karjára pillantok. Már sokszor láttam, de csak most veszek észre egy tetoválást, ami a csuklójáról indul, és egészen a válláig tart. Egy kígyó öleli körbe. Az egész fekete, némi fehérrel vegyítve, azonban a szemei smaragdzöldek. Mintha világítanának. Lélegzetelállító. Végigsétálok a hideg és nyirkos, fekete mintázott kövön, hogy közvetlenül előtte álljak meg. Felnézek rá, mivel magasabb, így meg kell emelnem a fejem. Mielőtt kezébe tehetném az enyémeket, megmarkolja karom és behúz, hogy a csempének préselje hátam. A tusolóból folyó víz halmaz választ el minket egymástól. Jól esne, ha a langyos víz lemosná a csúf gondolataimat, bár, azok a tudatomban vannak, nem a testemen, ami most izzik. Miatta, és ezt ő is nagyon jól tudja. Észrevette már korábban is, hiszen nem tudtam leplezni. – Mit szólnál, ha most levenném rólad ezt az inget – megnyalja alsó ajkát –, és úgy a magamévá tennélek, hogy azt sem tudnád, ki is vagy valójában? – Nyelek egyet. Közelebb lépek hozzá, így a víz nedvessé tesz mindent, ami rajtam van. Az ing átázik, így meredező bimbóim jól látszanak. Tekintete lecsúszik melleimre, amiket megérint. Rajtam az ing, azonban állapota miatt olyan, mintha nem fedné semmi sem testem felső részét. Mindkét kezét arra használja, hogy megszabadítson a felesleges anyagtól, ami azonnal lehuppan a zuhanytálcára, amiben áll némi víz. Olyan érzésem van, mintha egy nagyobb pocsolyában álldogálnánk. Élvezem a víz érintését, némileg lehűti forró testem. Azonban szeretném, ha végre hozzám érne, úgy igazán. Elzárja a vizet, így csend telepszik ránk, mindössze az utolsó cseppek hullanak még le, aztán megszűnik az is. Csak most érzem meg a kellemes tusfürdő illatot. Eddig vajon miért nem jutott el a tudatomig? Szédülésem még mindig tart, de már nem fordítok rá figyelmet. Sajnos a fejem is hasogat, ő azonban tesz érte, hogy ne is gondoljak ezekre. Magához húz, így azonnal megérzem hasamon, meredező péniszét. Szándékosan teszi ezt, mert tudatni akarja, hogy kíván. De ha tudná, hogy én is őt. Nem csak ma érzek így, már régebb óta tekintek rá ilyen szemekkel. Akarom őt. Akkoriban magamban tartottam, hiszen foglalt volt. De most nem az, így lehet az enyém, ugye? – Akarod, hogy letérdeljek? – kérdezem tőle, de csak megrázza fejét. – Nem, most neked jár a kényeztetés! Csak élvezd! – Ajkamba harapok egy pillanat erejéig. Ő az, aki letérdel. Bal lábamat gyengéden érinti, aztán vállára helyezi. Éppen csak, hogy hozzám ér, én fel is nyögök.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése