2025/05/19

Véleményem az idei dalfesztiválról

Üdvözletem! Először is, hű de nagyon régen írtam ide. Szükségem volt a szünetre, és talán írás terén még mindig, mert valahogy elakadtam, pedig szeretném folytatni. Na mindegy. A mai bejegyzésemben a 2025-ös dalfesztiválról írnám le a gondolataimat. Kezdjük azzal, ami tetszett. A színpad látványilag szép volt, de nem arra figyeltem fel azonnal, hiszen mindig a dalokkal foglalkozom. Az első, amit megszerettem az a Norvégok zenéje volt. Kyle Alessandro Lighter című dala számomra az első helyezettet érdemelte volna. Szeretem a pörgős számokat és ez mondható annak. Érdemes megjegyeznem, hogy az elődöntők során találkoztam teljes hosszában a számokkal. Szándékosan kerültem őket (ezen szokásomat megtartom jövőre is).
 

A második dal, ami mostanában fogott meg, igazán különleges és varázslatos. Csak dicsérni tudom, mert tényleg nagyon tetszik. Tautumeitas - Bur Man Laimi a címe ennek a csodának. Nem is írnék semmit, aki erre jár hallgassa meg!
Ezek mellet a Lengyelek, a Hollandok, Finnország, Svéd dalai tetszettek még. De bármelyiket szívesen meghallgatom, mert van több jó dal is. Még azok között is akad, akik nem jutottak be a döntőbe. És most jön az, ami nem tetszett. Elsősorban, elméletileg az eurovíziós dalfesztivál nem a politikáról szól. Ezt kijelentették ebben az évben is. Ha ez így van, az oroszokat miért zárták ki és izraelt miért nem? Nem szeretném részletezni ennek okait, de akkor lenne igazságos, ha őket is menesztenék. De ha ragaszkodnak a kijelentésükhöz, akkor az oroszokat engedjék újra indulni. Lezárva a gondolataimat (ami igazából hosszabban lett volna megálmodva, de nem akarok annyit írni), szívből örülök, hogy Ausztria (az egyik szomszédunk), vihette haza a győzelmet. A dal fenomenális, a látvány is pazar, de ehhez már csak egy link jár: Itt a győztes dal.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése